4. rész 3 nap múlva elvonultak a felhők és kisütött a nap. Billel kora reggeli sétára indultunk. Szokás szerint baseball sapi és napszemüveg kíséretében mentünk ki az utcára. (az izomagyú állatok még aludtak) Bill megfogta a kezemet és elindultunk a folyó felé. A nap is épp most bújt elő ágyikójából és ez gyönyörű látvány volt. Az ég 1000 féle színben pompázott és az arcunkba csapott a friss, harmatos levegő. Leültünk a partra és Bill átölelt. -Soha nem foglak elengedni, ugye tudod?-kezdett neki hosszú hallgatás után. -Nem is akarom, hogy elengedj-megcsókolt. Mikor visszaértünk a házba üres volt. Tom és Lori hagyott egy papírt amire azt írtak, hogy majd jönnek. Hú hát ezzel tényleg okosabbak lettünk. A délutánt filmnézéssel és a két jómadár várásával töltöttük. Este Billnek csengett a telefonja. A mangerük volt az… -Kate-fordult hozzám Bill-most el kell mennem 5 napra, mert lemezbemutatónk lesz Münchenben és koncerteket is kell adnunk! Ígérem sietek haza ahogy csak tudok! Sajnos nem jöhetsz velem, mert nem tudnék úgy leadni egy normális koncit, hogy egész végig azon idegeskedek, hogy a szerelmemnek mi baja lesz. Minden nap hívlak! Jövök ahogy tudok!-Bill adott egy gyors csókot majd elviharzott. Könnyek gyűltek a szemembe-Jaj Kate, ne csináld már! Csak 5 nap! Visszajön! Hisz szeret! Megmondta, hogy soha nem enged el!-gondolatok ezrei cikáztak a fejemben. Minden eszembe jutott, minden rossz. Mikor Bill elment, felmentem a szobánkba és csak néztem ki az ablakon. A pocsék idő ismét visszajött. Az eső zuhogott. Az 1. napon Bill szinte minden szabad percében felhívott. Szomorú voltam és Lori is, mert neki is szörnyen hiányzott Tom. A 2. napon Bill nem hívott. A 3-on sem. Biztos sok dolga van… De már nem bírtam tovább. Hívtam volna, de ki volt kapcsolva. Tom sem mondott semmit. Lefeküdtem az ágyunkba, Bill helyére és csak sírtam. Még éreztem az illatát a párnáján. Nem akarta felkelni amíg haza nem jön. Teljesen összetörtem.-Kész vége, ennyi volt! Erre kellett volna készülnöm az 1. csók óta!-gondoltam. Hazudott és elhagyott! Miért nem ír vagy hív??? Írtam neki egy sms-t hogy mi van vele, meg hogy már biztosan elfelejtett. Miért nem üzen Tommal??? A sok sírástól álomba merültem. Hajnalban csengett a telefonom. Tom volt az. Végre!-gondoltam. Mikor meghallottam Tom szomorú hangját kirázott a hideg. Arra kért, hogy azonnal rohanjak a kórházba, mert Billnek balesete volt. Ekkor mintha megállt volna a szívem. Kirángattam Lorit az ágyából és fejvesztve rohantunk a kórházba. Egész úton az járt a fejemben, hogy mi van, ha nem éli túl? Mi van ha már nem mondhatom meg neki, hogy szeretem és hogy nem haragszok rá. Istenem! Miért írtam azt az sms-t?! Berontottam a kórház folyosójára és azonnal Tomhoz rohantam. El volt törve a karja és ijesztően komoly arcot vágott. -Kate… Ez szörnyű! Épp hozzád indult haza,nem bírt volna ki még 1 napot nélküled. Elveszítette a telefonját és nem bírta felvenni veled a kapcsolatot mert még arra sem volt ideje, hogy aludjon. Velem üzent néhányszor, de én hülye mindig elfelejtettem átadni. Egész végig csak rád gondolt. Koncert után egyből haza rohant hozzád, csakhogy nem ért oda…-Tom lehajtotta a fejét és mintha könnyezett volna-Kate, Bill még oha senkit nem szeretett annyira mint téged, kérlek ne kételkedj benne! Az öcsém szerelmes!-ekkor könnyek szöktek a szemembe. Megláttam az orvost, amint Bill terméből jön ki. -Doktor úr kérem! Mi van Billel? Súlyos? Mondjon már valamit!-álltam a doki elé. -Nos, Kaulitz úrnak súlyos koponya sérülése van és a bal tüdeje is károsodott. Megműtöttük, de csak akkor éli túl, ha reggelig semmilyen komplikáció nem lép fel. Sajnálom…Most alszik, de ha gondolja bemehet hozzá-azt hittem ott esek össze. Kitörtek belőlem a könnyek. MIATTAM! Folyton ezt hajtogattam magamban. Lehet, hogy miattam fog meghalni az az ember akit a saját életemnél is jobban szeretek! Remegő kézzel nyitottam ki a kórterem ajtaját. Billbe egy gép pumpálta a levegőt és szörnyen fehér volt az arca. Leültem az ágy mellé és csak néztem. Pont mint azon a gyönyörű reggelen. Megsimogattam az arcát ami jéghideg volt és megköszöntem neki, hogy még mindig szeret. Megfogtam a kezét és sírva borultam sebes mellkasára. A könnyeim Bill testére folytak és a gépek monoton hangjától majdnem elaludtam. Hirtelen hangos sípolásba kezdett az egyik gép. Mikor megláttam az egyenes csíkot elkezdtem ordítani a doktor után és szinte rögtön jött is. Ellöktek Bill mellől és én csak néztem, ahogy próbálják visszahozni az életbe. Mindig mikor Bill testét átjárta az áram úgy éreztem egy-egy darab szakad ki a szívemből. Az orvos már ötödszörre próbálkozott, de nem sikerült. Bill szíve végleg megállt. A nővérek és a doktor kivonultak a teremből. Láttam, ahogy Bill teste lassan végleg elernyed, reménykedve néztem a néma gépeket, de azok csendben maradtak…Ismét odamentem az ágy mellé és ekkor patakokban kezdtek el ömleni a könnyeim. -AZT MONDTAD, SOHA NEM FOGSZ ELENGEDNI! MIÉRT HAZUDTÁL? NEM HAGYHATSZ ITT! GYERE VISSZA KÉRLEK!-ráborultam Bill élettelen mellkasára és csak zokogtam. Tom odajött, megfogta a kezem és kivezetett a teremből. Az eső őrült módon esett odakint, az ég is sírt velünk együtt. Nem akartam őt otthagyni. Vele akartam maradni. Nem bírtam felfogni, hogy elment. Örökre elment…A temetés 2 nap múlva volt. Az eső most már csak csepergett és a könnyeim is lassan elfogytak. Megcsókoltam egy vörös rózsát és Bill mellkasára fektettem. Miközben leeresztették a koporsót, a lelkem milliónyi darabra hullott szét-Igen, ott fekszik az én életem is. Amit mostantól kezdve csak az emlékekben láthatok viszont. Eltemetik a szerelmet, az életet, Billt. Nem bírtam tovább ott állni. A rajongók feketében álltam a temető bejárata előtt és sírva nézték végig ahogy egyedül távozok. Mindenki csendben volt és csak néztek rám. A sor végén egy lány odajött hozzám és megölelt. Majd követte őt sok másik is. Nem akartak már széttépni, együtt éreztek velem. Mikor mindenki részvétét nyilvánította, Tom átölelt és haza vitt. Lefeküdtem Bill helyére és szép lassan örök álomba sírtam magam… Fin